Magyar kályhás az Európa-bajnokságon Welsben

Nem egy „életszerű” műhelymunka volt: több száz néző, folyamatos kamerák, szoros időkeret és teljesen egységes, precízen meghatározott modell. A zsűri nem csak a látványt, hanem a pontosságot, tisztaságot és szakmai fegyelmet is figyelte.

Kályhások Európa-bajnoksága Welsben – magyar kéz, nemzetközi színpadon

Welsben, Közép-Ausztria egyik csendes, rendezett városában ezen a napon nem a forgalom zaja vagy a kávézók teraszain csilingelő csészék voltak a legnagyobb hangforrások, hanem a samott, a csempe és a szerszámok tompa, határozott koppanása. Itt zajlott a kályhaépítők Európa-bajnoksága, ahol a magyar kályhás szakembereket Tamás Bence képviselte. Nem turistaként érkezett, hanem versenyzőként, vállán egy egész szakmai közösség elvárásaival és bizalmával.

A részvétel nem volt véletlen. A MACSOI, a kályhás ipartestület jelölte. A megmérettetésen azok vehettel részt, akik nyolc évnél nem töltöttek el többet a szakmában. A döntés a testület kezében volt, és végül rá esett a választás.

Felkészülés, tapasztalat, szerszám – és idegek

A verseny nem az első nap kezdődött. Bence előtte hónapokkal már beszélt korábbi indulókkal, tapasztalatokat gyűjtött, kérdezett, jegyzetelt, próbált felkészülni mindenre, amire lehetett. Segítséget kapott olyanoktól, akik már végigjárták ezt az utat, és olyanoktól is, akik kívülről, szakmai szemmel támogatták a felkészülését. A feladatleírás körülbelül két hónappal a verseny előtt érkezett meg e-mailben: rajzok, méretek, technikai elvárások, egy modell, amit mindenkinek pontosan ugyanúgy kellett megépítenie.

A helyszínre a saját szerszámait vitte. Vizesvágó, kéziszerszámok, minden, amihez hozzá van szokva. A tudását persze nem lehetett ládába pakolni, azt már korábban „összegereblyézte” az évek alatt, most csak elő kellett hívni, amikor kellett. És kellett is, mert a körülmények messze nem voltak életszerűek. Több száz, sőt, ezer ember sétált el mellette, néztek, fotóztak, videóztak. Volt, aki perceken át a legkritikusabb mozzanatokat vette fel, például az ajtó beépítését. A terepen a kályhás többnyire magára marad a munkával. Itt viszont egy nyitott színpadon dolgozott, ahol minden mozdulat közönség előtt történt. Ez önmagában külön stresszfaktor, egy láthatatlan plusz súly a vállon.

Anyagok, méretek

Az anyagokat a helyi szervezők biztosították. Hafnertec csempe, Radeburg samott, a tűztérhez Rath samott, az alaphoz Ytong. Az ajtó egy osztrák gyártó terméke volt. A feladat nem egy valódi, használatra szánt kályha megépítése volt, hanem egy modellé, amin a zsűri a pontosságot, a mérettartást, a technikai fegyelmet figyelte. Minden járat, minden nyílás, minden réteg vastagsága előre meg volt határozva.

Volt olyan megoldás, ami Bencének is szokatlan volt. Például a samott „kapcsozása” a tűztérnél, amit Magyarországon ritkán, vagy egyáltalán nem alkalmaznak. Kerámia paplant kellett elhelyezni a tűztér oldalán, pontosan egy centiméteres sávban, a dilatáció miatt, miközben alul két réteg, rétegenként négy centiméteres samott alkotta a feneket. Minden számított: 23 centis átégő, 12 négyzetcentiméteres gázslicc-járat, 10 centis távolság az ajtó és a tűztér feneke között. Ezek nem csak számok voltak egy papíron, hanem folyamatos döntések a gyakorlatban, ahol egy rossz vágás vagy egy elcsúszott illesztés azonnal pontlevonást jelenthetett.

Idő, befejezetlenség és az, ami még benne maradt

A munka tempója feszes volt. Bence szerint a pontosságával elégedett lehetett, a tisztaságra viszont még jobban odafigyelt volna, ha az idő engedi. Folyamatosan söpört, porszívózott, próbálta rendben tartani a munkaterületet, miközben a kályha sorról-sorra nőtt. A legnagyobb csalódás mégsem egy technikai hiba volt, hanem az idő. Úgy tudta, öt óráig dolgozhatnak. Aztán néhány perccel 4 óra előtt szóltak, hogy már csak öt perc van hátra. Gyorsan felkerült az ajtó, egy párkány, és vége lett.

A fugázás, a vakolás már nem fért bele. Olyan befejező mozdulatok, amiket egyébként rutinból, gyorsan megcsinált volna. De a verseny nem a „majd még ezt megcsinálom” terepe. Itt minden a megadott keretben dől el. Ez egyszerre volt frusztráló és tanulságos: a szakmában, akárcsak az életben, néha menet közben változnak a szabályok, és alkalmazkodni kell, akkor is, ha nem ideális.

Az eredményhirdetéskor kiderül, a 4. helyre volt elegendő az elmúlt három nap igyekezete. Innen is gratulálok, kolléga. Büszkék vagyunk rád!